|
Témaindító hozzászólás
|
2008.01.02. 18:31 - |
Egy lovas vágtat a földúton, mely a sötét erdőbe vezet... A triola-dobbantások között hallatszanak a könnyű mithrill-páncélja csörgése, nehéz pallosának pengése, és vágtat szélsebesen az erdő fele..< |
[514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 A ló erre megilyed hogy ki ér hozzá, és felkaja a fejét.
A lány is megrémül hogy mitől rémült meg a ló, és ő is kizökken a nyugalomból, majd hátralép egyet és meglátja az idegent. Rémülten és ellenszenvesen nézz rá.
|
A harcos meredten nézi a lovát a fiatal lánnyal, majd szép lassan odasétál, majd mire odaér, Ő is teljességgel megnyugszik... Pallosát visszahelyezi tokjába, majd megsimogatja lovát |
A lóval ketten teljesen ellazulnak és olyan számukra ez a pár perc minthogyha minden megszűnne körülöttük csak ők 2en lennének az egész világban. Megértik egymás gondolatát és megbíznak egymásban.
Finoman és puhán és gyendégen, lassan nyugalmat árasztóan simogatja a tovább a lovat. |
A harcos eszeveszetten rohan az erdőben, pallosával kezében, egy rés felé, ahonnnan árad a fény...
A fény látványától megrészegülten, újult erővel szedi lépteit, s érzi, már nem állíthatja meg senki és semmi...
Kilép a fák közül egy tisztásra, hol béke és nyugalom árad... |
Fél füllel meghallom, de nem akarom a ló nyugalmát megzavarni, úgyhogy visszatér gondolatban hozzá, és megint felveszi vele a kapcsolatot.
A ló is felfigyelt rá, de mivel érzi hogy a lányt nem érdekli úgydönt hogy megbízik benne, és ő is visszatér a "nyugalom szigetére". |
A harcos megelégeli a kényszerpihenőt... Előrántja pallosát, és hatalmas ordítással kettéhasítja az inda-falat... Mostmár fegyverével a kezében rohan a sötétségben, fény keresésének reményében...
|
A ló rövid pihenő után felpattan, majd szomorú szemekkel bámul a sötét rengetegbe... Egy könnycsepp gördül végig arcán, majd a lány felé fordul, és lehajtott fejjel közelebb lép hozzá... |
A ló már teljesen ellazult és megnyugodott. Még miig simogatja elgondolkodva és ő is kezd megnyugodni. Egymást megnyugtatták, és örülnek hogy rajtuk kívül nincs ott senki, és hogy nyugalom van.
|
A harcos immáron egyedül rohan az erdő sötétjében... Szíve erősen ver, izzadság patakzik homlokán, de szemében erős tűz ég, hogy megtalálja lovát, bármi áron.
Egyszer csak azt veszi észre, hogy az erdő túl sűrű a továbbhaladáshoz... A fák között olyan szorosan összeszűkülnek az indák, hogy a harcos kénytelen pihenőt tartani...
Eközben a ló a tóparton álló lányhoz lépked, miután szomját oltotta... Térdre ereszkedik, majd ledől az oldalára, és tágra nyílt szemekkel nézi, minden mozdulatát... |
* A lány látja az ember ijedt arcát és azt is ahogy kétségbeesetten rohan és egyre távolodik, de ő csak lassan léphed utánna és alakja az erdő homályába vész*
|
Fáradt vagy, igaz? - kérdezi a lovat aki erre felemeli a fejét, és fáradtan kitágult orjukakkal fújtat. Megsimogatja a ló szép erős fejét, és nyugalmat árasztóan ellazítja a lovat. |
Ismét egy fülsüketítő nyerítés hallatszik... A harcos gyorsabban szedi lépteit, míg a járása lassan elkeseredett rohanásba megy át... Minden egyes lépésnél szeme előtt lebeg lova képe, és hogy mindenáron meg kell keresnie, mielőtt az erdő sötétségében végleg eltűnik...
Eközben a ló villám módjára vágtat az erdőben, szemében rettegéssel, ugrásonként horkantva egyet... Egyszer csak egy fényt lát az ágak sűrüjében... A fény irányába veszi útját, és rettegve szálguld az életéért. |
Megvárja ameddig a ló odaér hogy megnézze támad e, vagy szelíd. A ló odaügetett hozzá, és nagyokat kortyolt a tóból nyugodtan és fáradtan. Végignézz a lovon, aminek a szőre csupa csatak. Majd feláll, és a lóranézz hogy mit szól a hozzá, de ő csak csendben izsogat.
Ezek meg mik...? - fogja meg a nyerget, és mindent ami a lovon van. Még soha nem látott ilyet. |
Sóhajtva felnézz a kék égre, és a fényes napsütést eltakarja a karjával. Majd a vízesésre nézz, és nem bír betelni ennek a szép ligetnek a látványával. Hátrafordul hogy látja e még a sötét és hideg erdőt, aminek az ellentétje ez a szép hely, de nem lát semmit, csak egy felé ügető felszerelt lovat. |
értetlenül néz az előtte álló alakra. Mennyek vele? Vagy ne? Egy közönséges ember nem marad sokáig életben ebben ez erőben, így azt mondja: Rendben. De megtartja a kellő távolságot. Elindulnak a hang irányába*
|
Amint egyre beljebb és beljebb és, meghall egy hangos nyerítést.
Mi ez?! - nézz riadtan a hang irányába és elindul felé
2 ág hajlik elé. Eltolja a karjával és szép liget tárul elé.
Hol vagyok? - ámul el, és belép a friss zöld fűre, és tátott szájjal nézz.
Zöld fű, a köveket puha moha borítja be. Majd elér egy kis tóhoz, amibe egy hatalmas nagy vízesés ömlik bele. Pár fa veszi körül, amin madarak fészkelnek, néhány kúszó virág szalad fel a törzsükre. Letérdel a víz elé, és belenézz. Meglepődik hogy milyen tiszta, és friss. Beleteszi a tenyerét és az arcáraönti a jéghideg frissítő vizet. |
A harcos egy lassú, nyugodt mozdulattal felemeli kardját, és egy finom mozdulattal eltereli vele a felé szegeződő fegyvert.
Nyugalmat árasztó tekintettel néz ellensége szemébe, majd Pallosát visszahelyezi hüvelyébe, és jobb kezét nyújta ellnfele felé...
Ekkor egy egetrengetően hangos nyerítést hall, valahonnan az erdő mélyéről... Nem tudja megállni, hogy oda ne fordítsa tekintetét...
"Az én lovam"-szólal meg Guardian...
"Meg kell keresnem"-intézi mondatát immáron az idegennek-"Velem tartasz?" |
* Az ember túl közelvan, ha menekülne nincs esélye, ebben az állapotban nem tud futni, de ha harcra kerül a sor a mágiához még segítségül fordulhat. Így úgy dönt kiugrik a rejteke mögül és ha harcolni kell akkor majd harcol. Nagyot ugrik és a férfi előtt találja magát, egy botot tart a kezében végén egy kék kristállyat és az idegenre szegezi*
|
Megáll és nagyot szív a levegőből. Ekkor egy kis hideg és felelmetes szellő fúj felé és elkezd a hajával játszani. Sóhajt és megy tovább még beljebb és egyre hidegebb, nyírkosabb és sötétebb lesz. |
A harcos csendesen közelebb lopakodik a bokorhoz, hogy lássa, mi okozta a zajt... Pallosát leengedi, megpróbál a legnagyobb csendben közelíteni... |
[514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A ló erre megilyed hogy ki ér hozzá, és felkaja a fejét.